Automobil 2006 - Part 1.
Immáron két napja tart az idei Automobil autótechnikai kiallítás a HungEXPO területén. A háttéripar mellett - elsősorban a TOP Tuningnak köszönhetően - igen nagy hangsúlyt kaptak a hazai tuning-, és HIFI cégek, autók is, melyek három teli pavilonnal várják az érdeklődőket.
A kiállítási csarnokokat az éves rendezvénysorozatból már jól ismert cégek és autóik, számos új kiállító és magántulajdonban lévő átépített gép tölti meg. A felhozatal mind autók, mind standok tekintetében igen színvonalas, a legtöbb kiállító láthatóan igen komolyan vette a felkészülést. Több, általunk eddig még nem látott egyedi autó is emeli a rendezvény fényét, említhetnénk akár a Rózswagen standjánál parkoló gyönyörű Oldsmobile-t, a Street-Tuning még készülőben lévő 1970-es Opel GT-jét, vagy a TOP Tuning partnereinek egyik új alkotását, A Honda CR-V-t.
A vasárnapig tartó kiállításon a 16-os csarnokban a mi standunk megtalálható, többek között a DS Motorsport immáron elkészült, 800 lóerős M3 kabriójával, valamint a legutóbbi tököli Top Car, a gyönyörűen átalakított piros CRX együttesével.
A holnaptól induló tuning találkozóra, valamint a hangnyomás- és hangminőség, valamint az EMMA Racing versenyszámokra pedig szeretettel várunk mindenkit, ne feledjétek, hogy Carstyling.hu klubkártya felmutatásával kedvezményes bejutás biztosított!
Az alábbiakban pedig összefoglalva megtaláljátok a programok pontos időpontjait.
Carstyling.hu találkozó
Dátum: szeptember 30. és október 1.
Időpont: nyitástól zárásig
(autó a helyszínen hagyható estére)
Pioneer hangnyomás verseny
Dátum: szeptember 30.
Érkezés: reggel 7:00-9:00
HUMMA hangminőség verseny
Dátum: szeptember 30. és október 1.
Érkezés: mindkét nap reggel 7:00-9:00
(autó a helyszínen hagyható estére)
EMMA Racing tuningverseny
Dátum: szeptember 30. és október 1.
Nevezés: szombaton 14:00-ig!
(autó a helyszínen hagyható estére)
X
Jelenleg ezt olvasod: Automobil 2006 - Part 1.
jó volt a társaság!